A múlt héten nyaralni voltam a családommal. Öt napra ellátogattunk a Balatonhoz. Méghozzá a déli partra. Így együtt gyerekkorom óta nem jártunk ott. Külön nagy élmény volt, hogy ugyan mi már elég rendesen felnőttünk a nővéremmel, mégis egy kicsit gyerekkort idéző volt a nyaralás. Az apró, egyéves unokahúgom gondoskodott a nosztalgiáról.
Újra lehetett messzire sétálni a térdig érő langyos vízben, karúszós kisgyerekek között  tapicskolni az iszapos vízparton, na meg felfedezni a gyerek pancsolót.
A nosztalgikus hangulatot fokoztam, ugyanis filmet vettem, a régóta már csak a szoba polcon porosodó Kodak S100 EF gépünkbe. Hihetetlen micsoda kíváncsi várakozás van rajtam, hogy végre a kezemben tarthassam a papírképeket. Annyira hozzászoktam a digitális világ kényelméhez. Kattintasz, egyből visszanézheted a fotódat a kijelzőn és amint hazaérsz, vagy gépközelbe kerülsz már használhatod is. Javíthatsz rajta, kiszínezheted, megvághatod. Ezek meg úgy lesznek készek, ahogy vannak. Bemozdulva, becsillanva, ferdén és papírformátumban.
Én még emlékszem arra, hogy a nyaralások, vagy bármilyen fontosabb események után mindig várnunk kellett, mire anyuék előhívták a negatívokat. Csak akkor szembesültünk vele, hogy az összes képre kócosan álltunk oda, vagy épp fellibbent a szoknyánk, vagy akár kiégett a kép a napsütéstől. De ez így volt szép és jó. Ezek közül vannak az én kedvenceim is a családi archívumban.
A mostani fotókra is várhatok. Még egy  jó darabig. Ugyanis nem sikerült elkattintanom mind a 36 képkockát, így várom az újabb inspiráló fotó témát a további üres kockákhoz.
(Itt jegyezném meg, hogy jó ideje tulajdonomban van egy Praktica LLC analóg fényképezőgép. Három objektívvel, vakuval és még film is van hozzá. Gondosan elzárva, egy szürke bőröndben tartom, mert egészen az utóbbi néhány hétig nem érdekelt igazán. Korábban nem volt rá elég időm, így mindig csak egyik sarokból a másikba tologattam… Most viszont el kezdett érdekelni a dolog. Nagyon. 
Én sosem fotóztam korábban filmes, analóg géppel (leszámítva a gyerekkorom nyaralásait, amikor a kezembe került a családi fényképező, pl. épp a korábban említett Kodak, ahol is mindegyik képet szignóztam a mutatóujjam belógatásával), valószínűleg ezért vonz ennyire a dolog. Az újdonsága és a technikája adja meg a számomra mostanra oly' vonzóvá vált "másságát".
Ha a kis Kodak fényképei jól sikerültek, olyan mutogatnivalóra, akkor tervezem, hogy mutatok belőlük párat. 

Természetesen a filmesen túl, a digitális gépet sem hagytam itthon.
Ezekből a kockákból tudok is mutatni: 

Fonyód szép hely. Főleg, mert szépen látszik onnan a Badacsony. Egyszer hallottam valahol az alábbi mondatot: „Tudod, a legjobb a déli partban, hogy onnan láthatod, milyen gyönyörű az északi.” És én ezzel nem vitatkozom. 

A végére pedig néhány fekete-fehér képet szántam. Mert nagy szerelmese vagyok a fekete-fehér képeknek. Annyira megváltozatja a képek hangulatát. Ezekhez, a nem túl barátságos időben készült képekhez meg még jobban illik. Nézzétek csak: 

Köszönöm, hogy még mindig (vagy újra) olvastok! ♥