Mikor az embernek egy közeli ismerőse megy férjhez, akkor akarva-akaratlanul többet tesz bele az esküvőjébe. Segít, ahol tud. Például a dekoráció elkészítésében vagy a menyecske ruha felsegítésében...
Móni a fodrászom. 4 éve ismerjük egymást. Ugyan nem úgy ismerkedtünk meg, hogy beültem hozzá egy hajvágásra (erre csak később kerítettünk sort), hanem egy kedves közös ismerősünknek köszönhető a megismerkedésünk. Amit sok kreatív (öröm) munka követett. Jó pár projektet csináltunk már együtt végig. Úgyhogy az évek alatt sok közös élményt és tapasztalatot gyűjtöttünk össze. Ennélfogva nem volt kérdés részemről, mikor Móni megkérdezte, hogy lennék-e a fotósuk a nagy napjukon. (Meg persze a vendégük is, de még mindig vallom, hogy a kettő együtt nem igazán működik. De nyugodtan cáfoljon meg bárki, aki másként tapasztalta ezt! ;) )
Azt hiszem az elmúlt évek összeszokottságát jól tükrözik a képek, amikből jut megint bőven. Annyira sok képet válogattam össze, hogy többször kellett leredukálnom a darabszámot, mert nem bírta volna el a rendszer. :) Ilyen ez, mikor az ember érzelmileg is kötődik a saját fotóihoz. Nem kicsit elfogultan. 

Ja igen, és azért az sem elhanyagolható élmény volt erről a napról, hogy életemben először ülhettem egy ilyen csuda klassz járgányban. Ezzel kocsikázni egy igazi időutazás. 

A hétvége után, Tatára mentünk fotózni. Oda, ahol jó pár évvel ezelőtt Móniék először randiztak. 

Köszönöm, hogy még mindig (vagy újra) olvastok! ♥