Vannak helyek, ahova olyankor látogatok el, amikor egy kis levegőre van szükségem... Értve ezt mind szó szerint, mind átvitt értelemben. A mostani hétvége ez pont ilyen, amikor "kapkodok a levegő után". Ilyenkor nincs más, ami jobbat tenne a kérdésekkel teli fejemnek, mint egy kis lecsendesedés. 
Kézenfekvő megoldás volt, hogy újra kimenjek a hóvirágos erdőbe és ha már oda, akkor vigyem magammal a gépemet is. Kíváncsi voltam, hogy hogy állnak a múltkor még leginkább csak bimbózó kis virágok. Meglepetésemre már az összes előbújt és a lemenő nap pirosas fényében tündököltek. Mind, egytől egyig. Csodaszép látvány volt, ahogy a délutáni esőből megmaradt vízcseppek súlya alatt ragyogtak az erdő alján. Bármennyire szentimentálisan hangzik is, imádom ezt a látványt, elmondhatatlanul! 
Sétáltam közöttük, figyelve, hogy nehogy rálépjek egyre is, közben csak a madárcsicsergésre meg a távolban kopácsoló fakopáncs hangjára koncentráltam. 
Mivel nem volt valami meleg az idő, kb. csak 20 percet töltöttem az erdőben, bokáig sáros gumicsizmába, de mindent megért! 
Hogy osztozhassatok az élményben, íme a képek: